BELFÖLD
Foglyul ejtette a 1,5 éves kislányt a felforrósodott autó Dunaharasztiban, ami ezután történt igazán emlékezetes marad
A hőmérő árnyékban 28-29 fokot mutatott, a kocsi pedig a napon állt, a kis Léna pedig benne ült.
Magyar és kínai embercsempészeket fogtak el a reptéri rendőrök
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai bűnügyi őrizetbe vették az öt embert, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Lázár János: Május elseje óta olcsóbb és egyszerűbb ingázni
A legtöbb bérletet, mintegy 70 ezret MÁV-applikációban értékesítették.
Orbán Viktor: Az európai politikának nagy szüksége van olyanokra, akik akarnak valamit
A miniszterelnök olyan pártként értékelte a Voxot, amely szereti a hazáját és ki akar állni mellette.
Sölch Gellért: Magyarország sikeréhez szükség van a tehetséges fiatalokra
A felkészítő pedagógusokhoz szólva kiemelte: munkájuk pótolhatatlan.
A Puskás Aréna környékén hamis szurkolói mezeket és sálakat vont ki a forgalomból a NAV
Az akcióban részt vevő hét járőregység és hat ellenőr rövid idő alatt több mint száz, az eredetire hasonlító szurkolói terméket vont ki a forgalomból.
Orbán Viktor az Európa Tanács konzervatív képviselőit fogadta
A képviselők a frakció Budapestre szervezett szemináriumára érkeznek hazánkba.
Emlékezés a magyar történelem egyik legtragikusabb napjára a közmédián
A történelmi Magyarország határait megcsonkító 1920. június 4-én aláírt trianoni diktátumra emlékező nemzeti összetartozás napján a magyarság 103 éve átélt sorsfordító időszakát idézik fel műsoraikban a közmédia csatornái.
Letartóztatták egy drogkereskedő hálózat 15 tagját
A letartóztatásról szóló döntés egyik esetben sem végleges.
Meteorológia: Csapadékos és átlag közeli hőmérsékletű volt a tavasz
Egy nap alatt a legtöbb csapadék Verpeléten esett: május 23-án 67,7 milliméternyi.
2023. június 2. péntek, Kármen és Anita napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg