Sok színházban most is folynak a munkálatok és még további épületek felújítása szerepel a tervek között. "2010-hez képest két és félszer többet fordít a kormány kultúrára, idén az összeg eléri az 584 milliárd forintot" - közölte az Emmi.
 
Mint írják, a fővárosi színházak 500 millió forinttal nagyobb keretből gazdálkodhatnak 2020-ban, a kormány emellett a vidéki színházaknak 30 százalékkal, a független alternatív színházaknak 20 százalékkal nyújtott több forrást, mint az előző évben.
 
A kormány 2 milliárd forintot fordít a Nemzeti Színház korszerűsítésére, amelyből a színpadtechnika felújítása valósul meg. Folynak a felújítási munkálatok a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületében. A kormány 1,8 milliárd forintos támogatásával újult meg az Erkel Színház, 1 milliárd forintos támogatással a Thália Színház. A Millenáris parkban modern színháztechnikával felszerelt épületet kapott a Nemzeti Táncszínház, 4,6 milliárd forintos támogatással. A magyar kulturális terület legnagyobb intézménye gazdagodik az átadás előtt álló Eiffel Műhelyházzal, egy raktárközponttal, ahol próbákra és előadásokra is lehetőség van. Ez a beruházás 27,6 milliárd forintból valósul meg.
 
Mint kiemelik, döntött a kormány a Modern Opera beruházás támogatásáról, valamint a Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyhez juttatásáról, amelyhez csaknem 700 millió forintot biztosítanak. A következő évek feladatai között van a József Attila Színház felújítása.
 
A Liget Budapest Projekt keretében tervben van a Városligeti Színház megépítése. A közlemény szerint azonban a színház sorsa kérdésessé vált, miután az új budapesti városvezetés kimondta, hogy "nem kér" a Ligetben épülő kulturális beruházásokból.
 
A kaposvári Csiky Gergely Színház 9,5 milliárd forintból újult meg. Nyíregyházán 1,2 milliárd forintból felújították a Rózsakert Szabadtéri Színpadot. A debreceni Csokonai Színházban 6,35 milliárd forintból, a Győri Nemzeti Színházban, és a II. János Pál téren 22 milliárd forintból, a Veszprémi Petőfi Színházban 9,28 milliárd forintból végeznek felújítási munkálatokat. Szintén megújul a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. 4 milliárd forintos támogatással elkezdődött a Szolnoki Szigligeti Színház épületének felújítása, illetve a kecskeméti Katona József Színház felújításának előkészítése.
 
Mint a közleményben kiemelik, a tavaly elfogadott kulturális törvény átlátható működési modellt, tiszta, kiszámítható helyzetet és felelősségi viszonyokat teremt a színházak fenntartásában. Az önkormányzatok ezután is szabadon dönthetnek, hogy önként vállalt feladatként fenntartanak-e saját színházat vagy sem, és ha igen, azt csak önkormányzati vagy vegyes - állami és önkormányzati - fenntartásban kívánják-e működtetni. Az önkormányzatok március 1-ig kérhetik a kormánytól a vegyes működtetésű színházak fenntartását, azt követően kötik meg a megállapodásokat és állapítják meg a 2020. évre szóló állami támogatás összegét.