A 32 éves B. Attilát gyanúsítottként hallgatták ki emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, és kezdeményezték az ügyészségnél letartóztatásának indítványozását - közölték.

A tájékoztatás szerint a holttest keresése folyamatban van.

Tavaly december 24-én egy karcagi asszony tett bejelentést a helyi rendőrkapitányságon arról, hogy lánya két nappal korábban a család által ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott életjelet magáról. Ekkor még nem vetődött fel bűncselekmény elkövetésének gyanúja, a karcagi rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében - a kétgyermekes édesanya körözésének elrendelése mellett - vizsgálta az eltűnés körülményeit.

Fordulat az ügyben január 4-én következett be, amikor állampolgári bejelentés érkezett a lajosmizsei rendőrőrsre, hogy a lajosmizsei kiserdőben különböző női ruhadarabokat találtak, amelyeket az eltűnt nő viselt távozása napján.

A nő két gyermekével és korábbi élettársával - aki egyben kisebbik fia édesapja, és akivel 2020 decemberében szakított - a tavalyi évet megelőzően több mint négy éven keresztül élt egy Lajosmizse melletti településen.

B. Attilát beidézték a lajosmizsei rendőrőrsre, azonban nem jelent meg, ezért a rendőrök keresni kezdték, majd előállították a megyei rendőr-főkapitányságra. A férfi ott elmondta, hogy december 22-én korábbi élettársával vitatkoztak, majd a vita tettlegességig fajult, aminek következtében a nő meghalt. Ezt követően a holttestet B. Attila a személygépkocsijának csomagtartójába tette, majd később a Dunába süllyesztette. A nő ruháit pedig a lajozsmizsei kiserdőben szétszórta - közölték.