Az MTÜ tájékoztatása szerint a támogatásban részesült projektek esetében a támogatói okiratok megkötése megtörtént, a beruházások előkészítése megkezdődött. A balatoni vízicsúszdák fejlesztésére meghirdetett támogatói felhívás lezárult, a beérkezett támogatási igények feldolgozása folyamatban van, a pályázói kör kiértesítése megkezdődött.
 
Az MTÜ 2017-ben indította el a strandfejlesztési programot, amelynek célja, hogy 2030-ig Magyarország valamennyi szabadvízi strandja megújuljon és európai színvonalúvá váljon. Első ütemben, a 2018-as strandszezonra a Balatonnál több mint 30 településen 55 fizetős strand újult meg, közel 2 milliárd forintos támogatással.  A program folytatásaként tavaly országszerte 43 szabadstrand újulhatott meg. Ekkor 30 balatoni strand mellett a Dunakanyar és a Tisza-tavi szabadstrandok is lehetőséghez jutottak, több mint 4,4 milliárd forintnyi hazai forrásból.
 
Idén az üzemeltetőknek, az érintett önkormányzatoknak juttatott vissza nem térítendő támogatással 86 strand - köztük 64 balatoni - újulhat meg, közel 3 milliárd forintos forrásból. A Balaton mellett támogatáshoz jutnak a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál található strandok is.
 
Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hálásak a balatoni önkormányzatok, hogy a vészhelyzet ellenére folytatódhatnak a strandfejlesztések.  Hozzátette, van, ahol már meg is kezdődtek a tervezett, többnyire alapinfrastruktúra-fejlesztést tartalmazó, elsősorban a régi vizesblokkok megújításáról szóló beruházások, amelyeknek év végig kell elkészülniük. "Nyári szezon biztosan lesz előbb-utóbb, a Balaton már a vészhelyzet utáni időkre készül, amikor belföldi turisták dömpingjére lehet számítani" - fogalmazott.
 
A csúszdafejlesztések jó része várhatóan már csak jövőre tud megvalósulni, hiszen ezek esetében még hátravan a támogatási szerződések megkötése és a közbeszerzések lebonyolítása - jegyezte meg.