A csütörtök délután, a Béla király téren rendezett ünnepélyes megnyitón Ács Rezső (Fidesz-KDNP), a házigazda város polgármestere, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Szita Károly, Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere, az MJVSZ elnöke köszöntötte a felvonult csapatokat.
 
A MOB elnöke hangsúlyozta, a találkozó céljai - a közösség és a régiók  kapcsolatának építése, a sport, a mozgás, az egészséges életmód népszerűsítése - az olimpiai bizottság számára is fontosak. Méltatta a megyei jogú városokat, amelyek az állam után a magyar sport legfontosabb partnerei, legnagyobb támogatói, és amelyek több tízmilliárd forintot fordítanak a sport támogatására, működtetik a sportinfrastruktúrát, és sporteseményeket rendeznek. Megemlítette Szegedet, ahol kajak-kenu világbajnokságot rendeznek és Győrt, amely kiemelkedő a sportversenyek szervezésében.
 
Kulcsár Krisztián szólt arról is, hogy a megyei jogú városok sport iránti elkötelezettségének következménye, hogy 2015-ben együttműködési megállapodást kötött a MOB és az MJVSZ, illetve a MOB tagságában nagy hangsúlyt kaptak az önkormányzatok.
 
Szita Károly többek között azt mondta, hogy a kormánynak köszönhetően az önkormányzatok a Modern Városok Program keretében több mint százmilliárd forintot fordítanak sportlétesítményekre, és mások mellett uszodák, sportcsarnokok, jégcsarnokok, atlétikai pályák épülnek.
 
Úgy fogalmazott: akkor boldog egy nemzet, ha egészséges közösségei vannak, amiben nagy szerepe van a sportnak.
 
A szombatig tartó versengésben 22 megyei jogú város köztisztviselői és közalkalmazottai vesznek részt; a programot a sportvetélkedések mellett kulturális, Szekszárd nevezetességeit bemutató elemek színesítik.
 
A 17 tagú csapatok hét versenyszámban mérik össze magukat, lesz vízi öttusa, mini foci, strandröplabda és dartsverseny is.
 
A rendező város hagyományosan nem indul a vetélkedésen, amelynek végén a győztes város csapata Szita Károlytól veheti át a találkozó vándorkupáját.