A szervezők az idén is arra hívják fel a figyelmet, hogy a közművelődés a hétköznapokban is értékes kultúrát közvetít – hangzott el az M1 csatorna pénteki műsorában.

Bordás István, a programsorozat főszervezője, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke elmondta: a rendezvény sajátossága, hogy ugyanazt adják a kultúrházak, művelődési házak, faluházak, közösségi házak, mint az év minden napján, csak ezúttal egy hétvégén, koncentráltan jelenik meg ez a kínálat. Pontosan azért, hogy felhívják a figyelmet arra a mindennapi értékes munkára, amit ezek az intézmények végeznek országszerte.

Az intézményhálózat mai szerepéről szólva kiemelte, hogy a 2018-as statisztika szerint a kulturális intézmények évente 67 millió látogatót vonzanak programjaikkal. Mintegy 30 ezer közösség működik ezekben a házakban–- mondta, kiemelve, hogy Magyarországon kötelező ezeket az intézményeket létrehozniuk és fenntartaniuk az önkormányzatoknak. Az intézmények nagy része az elmúlt 20-25 évben megújult, a bennük zajló tartalmi munkával együtt – tette hozzá.

Az idén is három kiemelt helyszíne van a rendezvénynek: a pénteki hivatalos megnyitót Budafokon tartják, a szombati eseményeknek Soltvadkert ad otthont központi helyszínként, míg vasárnap a Nógrád megyei Patak község képviseli a falvakat, kisvárosokat. Idén tovább színesíti a programot, hogy határon túli táncházak is csatlakoztak az eseményhez.

Részletes programokat ezen az oldalon talál.