Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) konzorciumában, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) támogatásával megvalósuló projekt célja - a Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztése (VTT) programnak megfelelően -, hogy jelentősen javulnak az árvízi lefolyási viszonyok, szabadabb utat engedve a folyónak, csökkentve a tetőző vízszinteket, ezáltal növelve az árvízi biztonságot - mondta Kállai Mária.

A projekt közvetlenül érinti Besenyszögöt, Szolnokot, Tiszajenőt, Tiszaugot és Vezsenyt - mondta az országgyűlési képviselő, hozzátéve: mivel a folyók nem ismernek közigazgatási határokat, a fejlesztés gyakorlatilag minden Tisza menti településen élő ember védelmét, biztonságát szolgálja.

Kállai Mária közölte, fontos a nemzeti értékekben való, minél szélesebb látókörű gondolkodás, hiszen "az árvízi védekezés mindenki érdeke".

Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott megköszönte a kormánynak a projekt támogatását és méltatta a térség vízügyi szakembereinek munkáját.

Balogh Zoltán (független), Besenyszög polgármestere felidézte, hogy csaknem húsz éve súlyosan érintette az árvíz a települést, és a kitelepítési határozat ellenére több mint hétszáz önkéntes vett részt az árvíz elleni védekezésben. Mint mondta, akkor több mint tízezer, áttételesen több mint harmincezer ember biztonsága volt a tét. A település vezetője üdvözölte a kezdődő projektet, amely megerősíti az ott élők biztonságát.

Lovas Attila, a Kötivizig igazgatója elmondta: Tiszapüspökivel szemben, Besenyszög-Fokorúpusztánál, a Tisza jobb partján indokolt megszüntetni a hullámtéri szűkületet, ezért mintegy négy kilométer hosszan új, aszfaltozott koronájú töltést építenek a folyó medrétől távolabb. ezzel jelentősen nő a hullámtér területe és javulnak a lefolyási viszonyok.

A Vezsenyi-kanyarulat rendezésének fő célja az árhullámok lefolyásának gyorsítása, ezáltal a vízszintek csökkentése. Ennek érdekében egyebek mellett árapasztó vápákat (árvízi levezető sávokat) alakítanak ki a vezsenyi és a tiszajenői nyári gátakon, így biztonságosabbá válik a védett területek használata is.

Miután a tiszaugi Tisza-híd ugyancsak hullámtéri szűkületet képez, ennek felszámolására elbontják a folyó hordalékából képződött úgynevezett övzátonyokat, szintén árapasztó vápát alakítanak ki és kitisztítják az árvízi levezető sávot. Ezzel a híd környezetében is számottevően nő a nagyvízi meder vízlevezető képessége, így az árvízi biztonság.

A projektmegnyitó szerda délután a Bács-Kiskun megyei Tiszaugon folytatódik, ahol többek között Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke mond beszédet.