A táblabíróság társtettesként elkövetett jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, akikkel szemben 7,5 millió forintra vagyonelkobzást is elrendelt.
 
A fiatalabb férfi 2006 óta fogyaszt rendszeresen kábítószert, elsősorban marihuánát. 2013-tól a drog árusításával is foglalkozott, a kábítószert többször is nagybátyjától vásárolta. 2016 őszén kapcsolatba került egy férfival, akinek kiléte azóta sem ismert a hatóságok előtt, és aki  legalább egy kilós tételben grammonként 1500 forintért értékesített marihuánát. A két vádlott 2016 novemberétől 2017. március 31-ig, elfogásukig hatszor utaztak fel Budapestre, és vettek alkalmanként egy-egy kiló drogot. A nagybátyjánál tárolt kábítószert a fiatalabb férfi adta tovább grammonként 2500-3000 forintos áron.
 
Az elsőrendű vádlott beismerő vallomást tett, társa tagadta, hogy kereskedett volna a kábítószerrel.
 
Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletének büntetésekre vonatkozó részét.