A lap keddi számában megjelent cikk szerint a Tesco, amely már hivatalos közleményben is tudatta döntését, a fenntarthatósággal és állatjóléti szempontokkal indokolja azt. Az ágazati szereplők szerint viszont ez nem állja meg a helyét, sőt az alternatív - szabadtartásos vagy mélyalmos - technológiák összességében ártalmasabbak a bolygóra, mivel energia- és területigényük nagyobb, jobban terhelik a talajt.

"A szövetségnek nincs pontos információja a láncok döntésének hátteréről" - tette hozzá Pákozd Gergely, aki úgy véli: előfordulhat, hogy állatvédői nyomás vagy bizonyos üzleti érdekek állnak a háttérben. Valós fogyasztási igények aligha, mivel a váltás akár negyven százalékkal is megdrágítaná a tojást.

Az ágazat mára mindenesetre kiheverte a 2012-ben kötelezővé tett ketreccseréket, így a piaci igényekre szabott fejlesztésekkel kiválthatóvá válna az import - írja a Magyar Nemzet.