Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: a bentlakásos idősotthonok lakóinak Béres-cseppet, a nappali ellátásban részesülőknek magnézium- és C-vitamin-tartalmú készítményt biztosítanak három hónapra.
 
Hozzátette: a tervezett rendezvényeket (beleértve a színházi előadásokat) nem tartják meg, a sportesemények zártkörűek lesznek, illetve elmaradnak.
 
A Debreceni Egyetem szolnoki campusa is bezár, távoktatás lesz holnaptól - közölte.
 
Hangsúlyozta: minden bölcsőde, óvoda és iskola megkapja az ezüstkolloid tartalmú fertőtlenítőszert, amely egy évre szóló biztonságot jelent a kezelt felületeken. Ezen kívül a fokozott tisztaság biztosításához szükséges fertőtlenítő- és takarítószereket is biztosítja a város - fűzte hozzá, megjegyezve: a fertőtlenítés folyamatos az autóbuszokon is.
 
Szalay Ferenc kiemelte: pénzügyi probléma esetén a jegyzőhöz kell fordulni és a város vezetése helyt fog állni ezekben az ügyekben.
 
Versitz Éva, a szolnoki polgármesteri hivatal humán igazgatója a sajtótájékoztatón kérte a kórházakban és a bentlakásos intézményekben elrendelt látogatási tilalom betartását. Hozzátette: az önkormányzati intézményeknél, cégeknél biztosítják a munkatársaknak a fertőtlenítőszereket. A kormány előírásait a városban maximálisan betartják - emelte ki.
 
A sajtótájékoztatón részt vettek Szolnok alpolgármesterei is: Fejér Andor (Fidesz-KDNP), Győrfi Mihály (MSZP) és Miskolci László (DK).