Az államtitkár felidézte, hogy a 2020-21-es tanévtől felmenő rendszerben átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz, az ötéves technikum és a hároméves szakképző iskola.
 
Bódis József kiemelte, hogy a technikusképzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Az öt év elvégzése után a tanulók egyszerre kapják meg az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet. Az itt végzettek szakirányú továbbtanulás esetén előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételiknél.
 
A rendszer rugalmas, jelentős mozgási lehetőséget ad a tanulóknak a különböző képzési formák között - hangsúlyozta.
 
Az új szakmastruktúra szerint 174 alapszakma lesz. A régi OKJ szerinti szakképesítések tartalmilag beépülnek egy-egy alapszakmába, illetve új szakmákhoz kapcsolódnak, vagy szakmairányként jelennek meg. Fontos területek nem vesznek el, csak más hangsúlyt kapnak - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
 
Hozzátette, hogy szintén felmenő rendszerben fejlesztik tovább a duális képzést, így a tanulók versenyképes tudással és gyakorlattal léphetnek a munkaerőpiacra. A duális képzés során az üzemekben dolgozó tanulók munkabérre jogosultak.
 
A felnőttek képzése is rugalmasabb rendszerben valósul meg. A felnőttképzést folytató intézményeknél a régi OKJ szerint indított képzésekre is lehet még jelentkezni az idén december 31-ig, ezeket a szakmai vizsgákat legkésőbb 2022. december 31-ig be kell fejezni - ismertette.
 
A gimnáziumi érettségivel rendelkezők, akik szakmát szeretnének tanulni, kétéves technikumi képzésre jelentkezhetnek.
 
Az állam két alapszakmát és egy rövidebb ciklusú szakmai képzést is ingyenesen biztosít, ami a világon egyedülálló - fogalmazott Bódis József.
 
Kiemelte, hogy a szakképző intézményekben oktatók bérét jelentősen emelik július 1-jétől. Az állami költségvetés által biztosított 35 milliárd forintos plusz forrás átlagosan 30 százalékos emelést tesz lehetővé, ennek pontos mértékéről egyéni teljesítmény alapján születik majd döntés.
 
Az államtitkár kitért arra, hogy a szakképzést ösztöndíjakkal is támogatják. Szeptembertől felmenő rendszerben tanulmányi ösztöndíjat kapnak a szakképző intézmények diákjai. Külön ösztöndíj-lehetőség van a hátrányos helyzetű tanulóknak.
 
Új elem a törvényben, hogy egyszeri pályakezdési juttatásra jogosultak azok, akik befejezik a képzést és szakmát szereznek.
 
Bódis József az új szakképzési törvény fontos elemének nevezte, hogy különböző lehetőségekkel segíti a lemorzsolódás, a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentését.