Fülöp Attila az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kifejtette, a rendezvény célja a nevelőotthonokban élő gyerekek személyes kapcsolatainak fejlesztése, a közösség iránti bizalom kialakítása, mert ezek a készségek általában hiányoznak a családból kiemelt kiskorúak esetében.
 
Az államtitkár hozzátette: Magyarországon jelenleg 15 ezer gyermek él nevelőszülőknél, 8 ezer pedig nevelőotthonokban. 
 
A cél a nevelőszülői hálózat megerősítése, fejlesztése, hiszen nagyon fontos, hogy a gyerekek jó példát lássanak. A gyermekvédelem tavaly megkezdett fejlesztésének részeként 2020. január 1-jétől bevezetik a nevelőszülői gyedet is - közölte. 
 
Fülöp Attila elmondta, el szeretnék érni, hogy a gyermekvédelemben dolgozók minden területen nagyobb megbecsülést kapjanak, hiszen ez a hivatás napi 24 órás elfoglaltsággal jár. 
 
A gondozottaknak is jó, ha családban nőhetnek fel, jó példákat látva - mondta.